Keresztszemes és más kreatív ügyködéseim.: Szuletésnapi kirándulás

A hétvégi novemberi idő után születésnapomon Anglia időjárása megint a szebbik arcát mutatta. Kisütött a Nap, a felhők mögül előtűnt a kék ég, a hőmérséklet felkúszott vagy 17 fokig, a szél is alábbhagyott, minden adott volt tehát ahhoz, hogy egy kicsit felfedezzem a környéket.

Indulás előtt még ellenőriztem a postaládámat, ahol képeslapok, kedves üzenetek és egy, a húgomtól érkezett csomag volt. Ez utóbbiban lapult a legszebb ajándék, Márai Sándor: Hallgatni akartam című kötete. Hogy sikerült a tesómnak úgy időzítenie, hogy pont a születésnapomon kapjam kézhez a könyvet, nem tudom, a Magyar Posta szolgáltatását ismerve ez kb. a lehetetlennel volt egyenlő feladat. A sok köszöntés után végül sietve kellett indulnom Lyntonba, mert összesen egy busz van, amivel el tudtam menni Combe Martinba. Egyéni rekordot döntöttem, 20 perc alatt értem át a Sziklák Völgyén, aztán várhattam, mert a busz késett 10 percet.

Combe Martin nagyjából fél óra buszútra található Lyntontól, tengerparti kisváros egy hosszú völgyben. Nagy nevezetességekkel nem büszkélkedhet, de a sziklákkal határolt tengeröböl és a hegyoldalra felkúszó házak látványa nagyon hangulatos. Nevezetességek helyett pedig ott van a sok túraútvonal a város körül. Az egyik legszebb a Hangman Hills-re vezet fel és része a South West Coast Path_nak. A közelebbi hegy a Little Hangman, oda-vissza nagyjából egy óra az út. Mivel buszhoz voltam kötve, nem tudtam továbbmenni a távolabbi Great Hangmanre, így hát azt meghagytam a következő kirándulásra. A Great Hangman a South West Coast Path legmagasabb pontja, 320 méter. A szám csalóka, mert nagyon erősen emelkedik az út, ki lehet fáradni, de a sziklákkal és öblökkel tarkított tengerpart látványa mindenért kárpótol. A hegy tetején egy Manchester mellől érkezett nyugdíjas pár volt még rajtam kívül. Kicsit beszélgettünk, aztán indultam le a legelésző birkákkal tarkított mezőkön át.

Combe Martintól nem messze van Ilfracombe, ami egy felkapott tengerparti üdülővároska annak minden hátulütőjével. Viszonylag sok turista volt már most is, sok-sok szuvenírárus, bed&breakfestek és hotelek, a kikötőben kaszinó – kicsit ócska zsibvásári hangulatot árasztott az egész. Viszont itt is van néhány magasabb kilátópont, ahonnan azért elég szép látványt nyújt a tengerpart. Az egyik ilyen magaslat tetején áll a St. Nicolas Chapel (Szt. Miklós kápolna), ami a 14. sz-ban épült, és eredetileg templom volt, később pedig világítótoronyként működött. A kikötőben végre leültem egy bár teraszára, és sikerült egy egészen jó tejeskávét inni, ami Angliában nagy dolog, mert itt kávénak egy sötétbarna híg löttyöt neveznek, ami nagyjából élvezhetetlen. Hazafelé ismét buszoztam, és kiderült, hogy nem is olyan rossz hely ez az Ilfracombe. A főutcája kissé kopottas ugyan, de van valami egészen különleges hangulata ezeknek az ódivatú, elnyűtt házaknak, a hegyoldalra pedig egészen szép városrészek kapaszkodnak fel.