Egy különleges karácsony II.

Másfél héttel karácsony előtt

A Lee Abbey-ben hagyomány, hogy együtt megyünk az erdőbe kivágni a karácsonyfánkat. Ilyenkor visszük magunkkal az ebédet (nem kell nagy dologra gondolni, krémleves, zsemle, süti, forró csoki volt a menü), és miután megettük, megnézzük, ahogy az Estate Team tagjai kivágják a fát. Idén ez pont a gingerbread verseny utolsó napján volt, így miután sárosan, lucskosan visszaérkeztünk, egyből az asztal mellé ültünk, hogy befejezzük a csinos kis házikónkat.

Ez lett belőle:

A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, gyönyörű és ötletes alkotások készültek. Fotók itt. Mi végül nem kerültünk az első háromba.

Egy héttel karácsony előtt

Elkezdtük feldíszíteni a házat, ami egy ekkora épület esetében napokat vett igénybe, de a végeredmény csodás lett. Kiélhettem a kreativitásomat, varrtam filcszivecskéket, készítettem koszorút, stb.

Az egyik legjobb dolog a Lee Abbey-ben az ún. spiritual formation group, kb. spirituális átalakulás csoport. Az első hat hét után mindenki bekerül az egyik ilyen csoportba, ahol aztán a hátralévő időben 7-8 másik emberrel minden szerdán együtt töltünk egy kis időt. Hogy mivel, az leginkább a csoportvezetőkön múlik, valamiféle lelki fejlődés lenne a cél. Nekem őrülten szerencsém van, a számomra lehető legjobb helyre kerültem. A házaspár, akikhez járok elképesztő spirituális érzékenységgel, odafigyelni tudással megáldott emberek, rendszerint alig várom a szerdákat. A karácsony előtti utolsó szerda koreográfiája hasonló volt, mint a szokásos alkalmaké, csak a különféle lelki témájú filmek nézése, majd beszélgetés helyett, ezúttal Mr. Bean karácsonyát néztük, majd beszélgettünk, és közben jó sokat ettünk meg ittuk a forraltbort.

Hat nappal karácsony előtt (dec. 19.)

Miután ünneplőbe öltöztettük a házat, de még a vendégek nem érkeztek meg, tartottuk a community karácsonyi partiját. Igazi super posh, elegáns karácsonyi parti volt, mindenki a legszebb ruhájában. Ilyen alkalmakkor mindig meglepődök, hogy az egyébként stílusban és öltözködésben nem nagyon jeleskedő angol nők mennyire elegánsan és gyönyörűen tudnak kinézni, ha akarnak. Vacsora előtt odajött hozzánk James, a kreatív igazgató, hogy akkor ugye nem felejtettük el, a vacsora után fellépünk a karácsonyi műsorban magyar népdalokkal. Öööööö, de igen, teljesen elfelejtettük. Történt ugyanis, hogy hetekkel az est előtt, amikor James összegyűjtötte a műsorszámokat, mi nagy lelkesen igent mondtunk, majd azzal a lendülettel el is felejtettük az egészet. Azért annyira nem nagy ördöngösség néhány népdalt elénekelni, úgyhogy nagy hirtelen kiválasztottunk hármat-négyet, összeállítottuk a sorrendet, és mentünk enni. Illetve én nem ettem, mert a vacsora pocsék volt, valamiféle vadas pörköltszerűség. Nemcsak nekem nem ízlett, hanem a többieknek sem, úgyhogy könnyen meg lehetett különböztetni a briteket a többiektől, a britek ettek, a külföldiek fanyalogtak. De legalább nem híztunk.

Vacsora után egy elképeszően színvonalas karácsonyi estet kaptunk, adtunk egymásnak, énekléssel, tánccal, vicces jelenetekkel, koncerttel. Őrült jó volt.

Az eredmény, másnap reggel torokfájással ébredtem, nyelni sem bírtam. Egy napig pocsékul voltam, bevetettem a teljes gyógyitó arzenálomat, így szombatra már egészen jól lettem.

Négy nappal karácsony előtt (dec. 21.)

Aznap ezt írtam a naplómba: „A karácsony elkezdődött. Most már tényleg. Hosszú-hosszú hetek, kb. két hónap készülődés után, ma megérkeztek a vendégek, és a welcome partival kezdetét vette a karácsonyi houseparty. Nekem eszembe sem jutott, de Pixie említette a welcome-on, hogy ma van a téli napforduló, innentől rövidülnek az éjszakák, és hosszabbodnak a nappalok. A fény győz a sötét felett. A legnagyobb sötétben születik meg a fény.” Régebben ezzel a gondolattal tudtam túlélni a telet. Most nincs szükség ilyen kapaszkodókra.

Három nappal karácsony előtt (dec. 22.)

Különleges vasárnap a Lee Abbey-ben. Nincs Sunday Service, nincs croissant reggelire, nincs Sunday Roast ebédre. Mindez ezúttal karácsony első napján lesz. A nap fénypontja az esti Christmas Carol Evening volt.

A gyönyörűen feldíszítített Octagban (ez a legnagyobb terem az épületben) sok-sok gyertyafény mellett énekeltünk karácsonyi énekeket, illetve olvastuk a karácsonyi történetet a Bibliából. Minden részt más-más nemzetiségű ember a saját anyanyelvén olvasott. A karácsonyi dalok sem csak angolok voltak, mi magyarok a Betlehem, Betlehem kezdetű népdalt énekeltük, de a németek is hoztak egy szép dalt. Igazi ajándék volt az egész este!

Két nappal karácsony előtt (dec. 23.)

Este a Christmas Show első előadása. Óriási siker volt, a vendégek szerették, mi is.

Egy nappal karácsony előtt (dec. 24.)

Igazából ez már olyan félig karácsony. „A”shiften voltam, ami azt jelenti, hogy reggel ¾ 7-kor kezdtünk, és délután 4 előtt fejeztük be. Angliában a december 24-e nem bír olyan jelentőséggel, mint nálunk, és még sok más országban, pl. Svájcban, Németo-ban, Brazíliában. Már régebben kitaláltuk, hogy akiknél december 24-én van a karácsony bensőséges (és ajándékozós) része, csinálunk magunknak egy külön karácsonyt. Úgyhogy munka után telefon majd skype a családdal, aztán felmentem én is a Cave-be, ami a gyerekszabadidőközpontunkban van, és ahol a nevéhez illően olyan hideg volt, mint egy barlangban, ugyanis - mivel hosszú ideig nincsenek vendégek - nem nagyon fűtenek. Szereztünk egy kis karácsonyfát, sütöttünk sokféle német és magyar édességet, a svájci Manuela hozott sok-sok igazi, finom svájci csokit, természetesen volt forraltbor és forrócsoki, és kibontottuk az otthonról kapott ajándékainkat. (Igazából én már akkor kibontottam majdnem mindent, amikor meghozta a posta, de erre az estére visszacsomagoltam, és újból kibontottam.)

Az összejövelt hamarabb otthagytam, mert ismét megkörnyékezett a nátha és a torokfájás. Egyet még telefonáltam az otthoniaknak, majd nem mentem a nagyon várt gyertyafényes éjféli misére, inkább lefeküdtem aludni, mert másnap még ennél is intenzívebb nap várt ránk.

Karácsony első napja (dec. 25.)

A nap korán kezdődött, 7.30-kor az egész community két csoportban járta a ház összes folyosóit karácsonyi énekeket énekelve, és közben minden vendég ajtaja elé letettük az ajándékot.

Éneklés után a Garden Lodge-ban gyülekeztünk (imádom, hogy Angliában – mármint azon a részén, amit ismerek – neve van a házaknak), hogy megkapjuk a saját ajándékainkat. David és Pixie nappalija elég nagy, akár 90 ember is elfér benne. Aha, kb. még a csilláron is lógtunk. Kicsi, nagy, vicces, unalmas, mindenféle ajándék volt, amiket ott helyben kibontottunk nagy röhögések közepette. Én egy pár ezüstfülbevalót kaptam.

A gyors reggeli után hosszas készülődés, majd egy meglepően rövid Sunday Service, utána állófogadás sherry-vel, majd pedig vacsora délután fél 2-kor. Komolyan, itt a karácsonyi ebédet (sőt néha a szimpla vasárnapi ebédet is) - tök mindegy hánykor van - mindenképpen vacsorának hívják. Mondják, az angol könnyű nyelv...

A tradicionális brit karácsonyi ebéd vacsora sült pulyka, ehhez jött még nálunk párolt paszternák mézzel és szezámmaggal, párolt kelbimbó, gravy, stuffings (zöldséges fasírtszerűség), sárgarépapüré, vörösáfonyaszósz, szalonnába tekert kolbászka, grillkrumpli. Nemcsak, hogy jól nézett ki, hanem nagyon finom is volt. Úgy látszik az angol konyha olyan, mint az angol nők. Ha nagyon kell, akkor összekapják magukat.

Vacsora után eljött a nagy pillanat, kihozták a Christmas Puddingot. Az egyik lelocsolta alkohollal, a másik meggyújtotta, a többiek énekeltek, majd mind megették.

Azaz, én egy harapást ettem csak. Sejtettem, hogy az a sütemény, ami tele van mazsolával és aszalt gyümölccsel nem lesz a kedvencem, de semmiképpen sem akartam kihagyni életem egyetlen, első és utolsó Christmas Puddingját. Ezt is kipróbáltam, pipa.

Ebéd előtt sherry, ebéd közben bor, ebéd után.... tea. Mi más? Plusz Cathy műalkotás sütije. És még valami, a Őfelsége, Királynő ünnepi beszéde, amit az Octagban felvételről nézhetett minden jóravaló állampolgár.

Van a Lee Abbey-ben egy kedves szokás, az ún. nyitott házak. Ez annyit jelent, hogy a community-ben élő családok az ünnepek alatt kijelölnek egy időpontot, amikor otthon várják a community tagokat, mi meg megyünk és együtt vagyunk. Igazából máskor is mehetünk, de karácsonykor kicsit talán fontosabb, hogy senkinek ne kelljen a szobájában, egyedül töltenie a karácsonyt, ezért van ez a nagyszerű lehetőség, családdal tölthetjük az ünnepet. Tea után én is felmentem a Garden Lodge-ba, ahol a reggeli őrület után, csak néhányan voltunk. Beszélgettünk, eszegettünk, iszogattunk, sokan hozták a karácsonyi ajándékaikat kibontani. Nagyon-nagyon hangulatos, bensőséges, örömdélután volt.

Majd innen mentem a konyhába, az aznapi három órámat ledolgozni. Könnyű shift volt, vacsora után „csak” el kellett mosogatni, és kitakarítani a konyhát. Szerencsére hárman voltunk, és gyorsan befejeztük, aminek rettenetesen örültem, mert volt még egy programom aznap estére.

Van valami napjaink Britanniájában, ami talán még a Királynő beszédénél is fontosabb karácsony napján. Ez pedig nem más, mint a Downton Abbey karácsonyi különkiadása. Aki még nem kezdte el nézni az első egy-két évadban még oly’ kitűnő sorozatot, az ne is kezdje el, mert sajnos a negyedik évadra dallasi szintre süllyedt, így hát bármennyire is örültem, hogy ezt az évadot már Angliában nézhetem, az évad közepén csalódottan abbahagytam. Persze ez nem jelentette azt, hogy a karácsonyi epizódot nem vártam nagyon, munka után rohantam a tévészobába, ahol sok-sok nyugdíjas angol nénivel és bácsival együtt néztük Crawley-ék és szolgáik londoni kalandjait.

Karácsony második napja (december 26.)

Reggel nem bírtam kinyitni a szemem. Na, nem a fáradtságtól, hanem a kötőhártyagyulladástól. Juhúúú, még egy ajándék. Azért enélkül is kibírtam volna. Mellé még jó kis torokfájás, köhögéssel tarkítva, úgyhogy innentől ágyban töltöttem a karácsonyt. Szerencsére 26-án nem voltam beosztva, 27-e meg a heti szabadnapom volt, így nem kellett betegszabira mennem, még jobb.

Nos, ennyi volt a karácsony publikus része, meg nehany foto itt.

Azóta meg.....

Volt egy nagyszerű szilveszterünk, majd bezártunk két és fél hétre, és kipihentük a két zsúfolt ünnepi hetet. Volt tréning a vezetőknek, aztán a community-nek, sardinest játszottunk, moziba mentünk, kipróbálhattuk az összes szabadidősprogramot, amit a vendégek szoktak. Itt például falat mászok,

Aztán az élet visszatért a régi kerékvágásba, vendégek jönnek, mennek, én meg ismét beszüntetem a blogírást.

Köszönöm, hogy olvastatok!

Egy különleges karácsony I.

Egy különleges karácsony

Néhanyan kérdeztétek, milyen egy angol karácsony. Igazából, nem tudom. Itt a Lee Abbey-ben angol, keresztény és speciális Lee Abbey-s hagyományok keverednek, ezekből jött össze egy egészen különleges egyveleg. Megpróbálom szavakba önteni.

Két és fél hónappal karácsony előtt

Már október elején elkezdődtek a karácsonyi kórus próbái. Innentől kezdve minden vasárnap délután próba. Minél több dalt szeretnenk megtanulni, hogy aztán legyen miből válogatni.

Két hónappal karácsony előtt

Kihúztuk a Secret Santa-t. A Lee Abbey-ben hagyomány, hogy mindenki húz egy nevet a közösség tagjai közül, akinek ajandekot vesz. Fontos, hogy titokben kell(ene) tartani a nevet. Karácsony első napján egy nagy közös ajándékbontás keretében kapjuk majd meg a meglepetéseinket.

Hét hétttel karácsony előtt

Szokás a Lee Abbey-ben, hogy karácsony előtt az egesz community elmegy egy napra Exeterbe, majd este egy nagy, közös karácsonyi vacsorára. Idén jócskán előre hozták ezt az alkalmat, így már a november eleji egy hetes zárt időszak elejen, november 4-én ettük a karácsonyi sült pulykát, és bontottuk a christmas crackers-t. Exeter egyébként Devon megye szekhelye, Dél-Devonban az Exe folyó partján található egyetemi város, leginkább 14. századi katedrálisáról hires.

Exeter katedralisa

A városnézés és vásárlás után a karácsonyi vacsora helyszíne az Old Station’s Inn nevű pub volt, ami nem messze a Lee Abbeytől, egy Blackmoor Gate nevű helyen áll, az Exmoor Nemzeti Park legszélén. Valamikor itt volt a Lynton-Barnstaple vasútvonal egyik állomása, amit évtizedekkel ezelőtt bezártak. Most a régi épületben egy jellegzetes angol fogadó mőködik, ami a Lee Abbey (egyik) karácsonyi vacsorájának volt a helyszine. A menü a hagyományos angol Sunday Roast, azaz sült marha vagy pulyka sült és párolt zöldségekkel, szószokkal, közte az elmaradhatatlan gravyvel, ami kb. olyan mintha valami nagyon sűrű húsleves lenne, és aminek a minőségére nagyon-nagyon kényesek az angolok, „mert egy jó gravy még egy rossz Sunday Roast-ot is képes feljavítani, míg egy rossz gravy elrontja az egészet, legyen bármilyen jó is az étel” – idézet a főnökömtől. Amúgy kb. olyan ez a Sunday Roast az angoloknál, mint nálunk a rántott hús vasárnap ebédre. Majdnem elmaradhatatlan, a Lee Abbeyben tiz vasárnapból kilencszer garantáltan ez van. Unalmas egy idő után, de valahogy mégis úgy hozzátartozik. Egyébként meg nem rossz.

Az Old Station's Inn-ben kibontottuk az első christmas crackers-eket is, ami az angol karácsonyesték elmaradhatatlan tradíciója. Külsőre leginkább egy nagy szaloncukorra emlékeztet, a két végét két ember megfogja és elkezdik húzni. Ettől a „szaloncukor” nagy pukkanással szétszakad, a belsejében lévő mütyűröket pedig az kapja, akinek a kezében a nagyobb rész marad. Belül mindig van egy cetli valami fárasztó viccel, egy papírkorona, amit aztán a fejünkre teszünk illetve valami kis műanyag kacat.

Még több fotó itt.

Hat héttel karácsony előtt

Elkezdődtek a karácsonyi előadás próbái. Hagyomány a Lee Abbey-ben, hogy nyárra, húsvétra és karácsonyra valamilyen műsorral készülünk. Ezúttal egy megtörtént eseményen alapuló zenés-táncos darabot – The Peace Child – adtuk elő. A történet a képzeletbeli Mambica szigetén játszódik, és két helyi törzs viszálykodásáról valamint főként arról szól, hogy hogyan kötöttek mégis békét. Én a wanakeekee törzs egyik tagja vagyok. Próbák minden vasárnap este vacsora után.

Egyik karácsony előtti programunk volt a Kreatív hétvége hölgyeknek elnevezésű „konferencia”, amit az ilyen-olyan kreatív technikák szerelmeseként magam is nagyon vártam. Mivel jó előre erre a hétvégére kértem a szabadnapjaimat, időm is volt csatlakozni a programokhoz. A tűzzománcozást korábban már próbáltam egyszer, most két nyakláncmedált készítettem, egyik anyukám karácsonyi ajándéka, a másik indiai barátnőm „jaj, de jó, hogy visszajöttél a szabidról” ajándéka lett.

Ellentétben a tűzzománcozással, a tűnemezelést még sosem próbáltam. Elsőre egy képeslapot készítettem, ebből is ajándék lett.

Egy hónappal karácsony előtt

Elkezdtük készíteni a Christmas Puddingot. A Szeeeent Christmas Puddingot. Minden hagyományos angol desszertek leghagyományossabbikát. Először is egyáltalán nem puding, mármint nem abban az értelemben, ahogy nálunk. Az angolban ugyanis a pudding szóval nem azt a sokféle ízű szószt illetik, amit a magyarban, hanem a desszertet úgy általában. Tehát pudding a jégkrém, puddingok a különféle sütemények, pudding a brownie, stb.

A karácsonyi pudding elkészítése elég macerás, nem véletlenül kell elkezdeni már hetekkel karácsony előtt. A hozzávalók is elég érdekesek. Valahol azt olvastam, hogy 13 összetevője van, mivel Jézus és az apostolok 13-an voltak. Nem én lennék, ha nem akartam volna leellenőrizni biztos forrásból ennek valóságtartalmát, úgyhogy megszámoltam a mi receptünk hozzávalóit, ami 19. Hm... ugy tunik, mégsem ragaszkodunk annyira a hagyomanyokhoz a Lee Abbey-ben. Rengeteg mazsola és egyéb szárított gyümölcsök kellenek bele, sok-sok sör, nálunk pl. Guinnes illetve rum. Ezenfelül kell még bele egy bizonyos marhafaggyu (suet), ami a marha, esetleg bárány veséje korul találhato háj. Elég érdekes fejet vágtam, amikor ez utóbbit meghallottam, korábban már-már kezdtem azt gondolni, hogy nekem aztán semmi meglepetést nem tudnak okozni a britek étkezés terén, aztán előjöttek ezzel a vesehájmizériával.... Viszont tekintettel a vegetáriánusokra, meg arra, hogy a Lee Abbey-ben sajnos nagy gondot kell fordítanunk a különleges étkezésű igényű emberekre, nálunk végül valami vegák által is ehető marhavesefaggyu-pótlék került a karácsonyi desszertbe. De hivatalosan az állati eredetű cucc kellene bele. További hagyomány, hogy a családtagok mindegyike kevergeti ezt a különös tésztát, és miközben keverik kívánni kell valamit. Én is kevertem, és kívántam, ami azóta már teljesült is, úgyhogy lehet valami ebben a kevergetésben. Vagy a marhavesehájban. Vagy..... A nagy közös kevergetés után állni kell hagyni a tésztát, majd másnap 8 órán keresztül gőzölni. Ezutan ujból megy a spájzba egészen december 25-ig, amikor is tálalás elott 2 órán keresztül kell gőzölni, majd alkohollal leönteni, és  meggyujtani. Ennyi viszontagság és várakozás után már lehet is fogyasztani.

Három és fél héttel karácsony előtt

Advent első vasárnapja, amikor is Lee Abbey-s magyarok (vagyunk heten) este munka után, próba előtt a sok rohanás közben egy kicsit megálltunk, és egyikünk szobájában összegyűlve gyertyafény mellett közös énekléssel, imádkozással, együttgondolkodással készültünk az ünnepre. A hátralévő három vasárnap is sikerült megtalálnunk erre az alkalmat, ami egyáltalán nem volt egyszerű.

A Kitchen Team adventi naptárját a főnökünk felesége készítette, érkezési sorrendben minden nap más ember bonthatott ki egy csomagocskát. Én nyolc hónap ittléttel már nagyon rutionos önkéntesnek számítok a Lee Abbey-ben, így hát már december elején megkaptam a sajátomat.

Lee Abbey-s hagyomány a Jesse Tree, azaz Jesse fa készítése. Na, az tartott még sokáig, amíg ennek mibenlétét megfejtettem. Annyit tudtam, hogy Jesse valaki a Bibliából, de hogy ki, és ugyan mit akar egy fával az teljes rejtély volt. Tehát a megfejtés: Jesse Dávid király apja az Ószövetségben, (persze magyarul egészen más neve van, még szép, hogy nem értettem), a fája pedig a belőle kiinduló családfát jelképezi, amiből aztán a várt Messiás is megszületett. A Jesse Tree-re advent minden egyes napján felkerült egy dísz, mindig egy olyan, ami az aznapi bibliai szakaszra utalt. Még mindig meglepődök, hogy mennyi kreatív ember van a Lee Abbey-ben, ezúttal is gyönyörű minialkotások készültek. Egyik kedvencem Mózes égő csipkebokra volt vörös és narancsszínű tüllből.

Két és fél héttel karácsony előtt

Eljött a várva várt pillanat, reggeli után elmentek a vendégek, és a Ház bezárt két hétre. Nem maradt csak a community, ez a kb. 90 fős „család”, és a karácsonyi készülődés a célegyenesbe érkezett.

Ezek a zárt időszakok mindig nagyon jók, több ilyen is van egy évben, általában egy-egy hét, de karácsony előtt, és újév után mindig hosszabb időre bezárunk. Ilyenkor minden sokkal lazább, ami nem azt jelenti, hogy semmit nem kell csinálni, de pl. nem kell csak a comunity-re főzni, és egy 40-50 fős vacsora már igazán semmiség nekünk a 140-150-hez képest. Általában ilyenkor van idő a nagyobb takarításokra, de szoktak lenni lelki tréningek a community számára, ez a kisebb-nagyobb partik, filmnézések és mindenféle közös programok időszaka. Éééés ilyenkor játszuk a két elmaradhatatlan „társasjátékot”, a sardines-t és az escape-et.

Előbbi - sardines, azaz szardíniák - menete: először is kell egy vidéki angol kúria, lehetőleg minél több hosszú, zeg-zugos folyosóval és eldugott helyiséggel, ahol legelőször is le kell kapcsolni a világítást. Aztán kell néhány őrült vállalkozószellemű ember, akik közül az egyik elbújik, a többieknek pedig meg kell keresniük. Amikor valaki megtalálja az elbújt embert, csak odaáll mellé csendben, és várják a többieket. A játék attól szardínia, hogy ha mindenki megtalálja azt, aki elbújt, akkor elvileg egy nagyon pici helyiségben, mint a szardíniák a dobozban, lesznek összezsúfolódva a játékosok. Az igazi lényeg azonban nem is ez, hanem a sötétség. Egy ilyen hatalmas házban tényleg koromsötét van. Van ugyan néhány hely, ahol a világító „kijárat” feliratok adnak némi fényt, néhol kintről is beszűrődik egy kis világosság, de a legtöbb helyen csak a nagy, félelmetes feketeség van. Aki engem ismer, az tudja, hogy rettegek mindenféle krimitől, félelmetes történettől, elég elolvasnom egy gyilkosságról szóló hírt, és máris napokra lőttek az estéimnek. Agatha Christie könyveiről és különféle horrorfilmekről már ne is beszéljünk. De még Scobby Doo-t is csak behunyt szemmel tudtam „nézni”. Ehhez képest a legelső adódó alkalommal én is ott bolyongtam a többiekkel a folyosókon, igaz, Amy-vel gondosan szorítottuk egymás kezét, ahogy azt előre megbeszéltük. Még félelmetesebbé tette a helyzetet, hogy voltak köztünk vicces kedvű emberek, akik időnként csak úgy előugrottak a sötétből, még jobban a többiekre ijesztve, illetve valaki leült a zongorához, és elkezdett a helyzethez illő, kísérteties zenét játszani. Brrrrrrrr….. Élő kisertetfilmbe illett az egész, ráadásul különösebben sikeresek sem voltunk, két ember is úgy el tudott bújni, hogy senki nem találta meg őket a megadott 15 perc alatt, egy lányt meg vagy négyen találtak meg a kb. 20-ból. Viszont, azóta is őrülten büszke vagyok magamra, hogy végigjátszottam az egészet, és azt kell, hogy mondjam, nem is esett rosszul ez a kis/nagy idegbaj, furcsán jól érztem magam a borzongás után. És ezek után már simán nézek Scooby Doo-t a tesómmal!!!

Később kérdeztem néhány angolt, honnan ered ez a bizarr játék, azt mondták azért találták ki a régiek, mert kint sokat esik az eső, ezért bent játszható játékot kellett kitalálni. A válasz nem győzött meg, mert másnap egy hasonló játékot játszottunk, csak kint az esőben. Egy vidéki kúria koromsötét folyosóinál és kis rejtekhelyeinél már csak egy félelmetesebb van, a koromsötét erdő annak mindenféle neszeivel. Na, ez az escape (szökés) nevű játék helyszíne. A Lee Abbey egy hatalmas birtokon áll, több különálló épület, farm, erdők, mezők, sziklák, tengerpart és egy kis patak is van körülötte. A játék lényege, hogy a két csapatra osztott játékosok egyik fele a központi épület egyik helyiségéből kell, hogy megszökjön a birtok szélén álló másik házba, a játékosok másik fele pedig ebben próbálja őket megakadályozni. Minderre van egy óra, aztán csere. Így egyszerűnek tűnik a játék, de vannak mindenféle szabályok, és az első forduló után rá kellett, hogy jöjjek, komoly stratégia kell a győzelemhez. Közben pedig a testi épségünkre sem árt odafigyelni, mert a sötét erdőben, mezőkön, sziklákon mászkálni nem éppen veszélytelen. Csak egy hajszálon múlott, de végül nem értem célba, ugyan nem kaptak el, de az időből kifutottam. Azért így is valóságos szuperhősnek éreztem magam. Egyedül a sötét mezőkön, a vizes fűben kúszva, mert természetesen esett az eső, szögesdrótkerítéseken átmászva, közben persze észrevétlenül maradni, nem volt kis teljesítmény tőlem. Ráadásul győztünk is, tőlünk négyen, a másik csapatból hárman jutottak el a Top Lodge-ba. Éjféltájban csuromvizesen, szakadt esőnadrágban, de roppantul boldogan és büszkén vonulhattam a zuhany alá. 

Dunster by Candelit

Dunster a szomszédos megyében, Somerset-ben található kis falu középkorias hangulatú főutcával és a fölötte magasodó várral. Nyáron már voltam itt egyszer, most télen, karácsonyi fényekben és hangulatban is megnézhettük. Egy kis adalék, hogy mennyire az életünk része a változás a Lee Abbey-ben: az akkori öt fős társaságból már csak én vagyok a community-ben. Az osztrák és németföldi vásárok szintjét ugyan messze nem ütötte meg ez a kis vásár, de valószínűleg nem is ez volt a cél. Forraltbor volt, jó hangulat is, ennyi a lényeg.

A karácsonyi készülődés része az éves Lee Abbey Gingerbreadhouse Content, azaz mézeskalácsház-építő verseny. Mi egy német és egy svájci lánnyal alkottunk egy csapatot, és a tervünk egy, a német nyelvterületen jól ismert, jellegzetes fagerendás házikó volt. Először is meg kellett tervezni a házat, majd kivágni a formákat, hogy a konyhában kisüthessék, aztán következett az építkezés és a díszítés.

foly.kov.